Csepűrágó Színjátszókör
A színjátszókör 2009 októberében jött létre a Than Károly Ökoiskola keretein belül. A szervezők céljuknak tekintették azt, hogy az iskola életében nap mint nap jelen lévő diákok megfelelő körülmények között bontakoztathassák ki tehetségüket, fejleszthessék színészi képességeiket.
A színjátszókör lelkes kis csapattal indult, melyben a Than minden évfolyamáról jelen voltak – kezdetben talán csak az új, ismeretlen iránt érdeklődő – tanulók, akik az idő múlásával egyre inkább megtalálták önmagukat a színpadon. A diákok első nyilvános fellépése a 2009-es karácsonyi ünnepség keretein belül zajlott, ahol – nem túlzás azt állítani – osztatlan sikert arattak az általuk életre hívott betlehemes játékkal.
A csoport tervei között szerepel az iskolai ünnepségeken történő tevőleges részvétel, illetve színdarabok bemutatása az intézmény keretein belül, valamint amatőr színjátszófesztiválokon történő bemutatkozás.
Akik a csepűt rágják:
Madarász Andrea
Illyés Zoltán
Molnár Enikő
Miklós Árpi
Csik Ferenc
Ürögi Kitti
Meleg Brigitta
Szalai Zsófia
Fábián Roland
Aki a csepűrágókat rendezi: Keszthelyi Márta
Aki a csepűrágók művészetéért felel: Szabó Ákos
De mi is az a csepű?
Röviden kenderkóc. Tulajdonképpen kender, len, vagy juta fésülésekor (gerebenezés) keletkező kóc.
Ezt a régi korok színészei szakállként, vagy bajuszként használták. Miután a kócot benedvesítették, vagy megrágták, felhelyezhetővé vált a szereplő arcára.
 
 

